Az ellátási árak növekedése várható a jövőben a pandémia okozta kiesések miatt. Könnyen lehet, hogy három-négyszeresére fognak emelkedni az árak.
A munkabérek emelkedése van a háttérben. A pandémia miatt kiesett külföldiek miatt hamarosan emelkedhetnek az árak. A fogászati beavatkozásokkor történő aeroszol-képződés miatt a fogászati szakellátást március 17-től a tisztifőorvos határozata alapján korlátozták.
Ez azt jelentette, hogy a fogorvosoknak megtiltották a halasztható beavatkozások elvégzését. A járvány enyhülésével egy időben a fogorvosok ugyan végezhettek már nem sürgős beavatkozásokat is, az ellátás nem történhetett ugyan úgy, mint a covid előtti időkben.
Az ellátás a higiéniai feltételek betartásával, két beteg közti szellőztetéssel, valamint a személyes védőfelszerelések folyamatos viselésével indulhatott újra. Ezen védőintézkedések betartása rengeteg időt emészt fel, ezért csökkentett az egységnyi idő alatt elvégezhető beavatkozások száma.
Ezzel szemben viszont az orvosok védőfelszerelésre költött kiadásai nőttek. Ezeket a kieső, illetve plusz költségeket pedig végső soron a páciensek fizetik majd meg. De nézzünk körbe, hogy mennyibe is kerül az ellátás Magyarországon az európai átlaghoz képest.
Az egyszerűség kedvéért a cirkóniumos illetve az implantációs fogpótlási árakat hasonlítottuk össze. A grafikonokról leolvashatjuk, hogy a magyar ellátás 22-24 százalékkal olcsóbb, mint az európai átlag, mindezt úgy, hogy a magyar fogászati képzés és ellátás világszínvonalú.
Laczkó Tamás, a Dental World alapítója elmondta, az alacsony árak annak köszönhetőek, hogy nálunk sokkal olcsóbb a munkaerő, ráadásul a fogászati kellékeken lévő árrés is kisebb, mert a forgalmazók nem tudnák drágábban eladni azokat.
„Mindemellett Magyarországon nagyon magas színvonalú a fogorvosképzés, a legmagasabb uniós sztenderdeknek kell megfelelni. Ebből fakadóan rengeteg külföldi jött Magyarországra kezelésekre, mert még a repülőjegy árával együtt is sokkal olcsóbb, mint odakint. Sok esetben vesznek mintát Angliában fogsorhoz, ami aztán nálunk készül el, majd miután ideutaznak, már csak be kell ültetni azt”
Ezért is virágzott hazánkban a fogászati turizmus. Azonban a turizmus is megsínylette a koronavírust, így erősen megcsappant a fogászati ellátásért hazánkba látogatók száma. Nem is kérdés, hogy a magyar fogászati ellátás, illetve képzés a világ élmezőnyébe tartozik, hiszen nem csak a környező országokból érkeznek hozzánk fogászati ellátásért, hanem a tengeren túlról is.
„A külföldi vendégek elmaradása miatt jelentős a fogorvosok bevételkiesése, kifejezetten azoknál a szakembereknél, akik a fogászati turizmusra voltak korábban specializálódva. Ezzel egy időben az alapanyagok ára is érezhetően nőtt. A két tényező együtt pedig azt fogja eredményezni, hogy áremelkedés lesz” – értékelt Laczkó Tamás.
Budapest a fogászati képzések egyik fővárosa, világszinten is rangos helyen tartják számon. A szeptember 17. és 19. között zajló 21. Dental Worldre idén is a világ minden tájáról érkeznek tanulni és tanítani a fogorvosok. 2019-ben, a járványt megelőzően 52 ország fogorvosai képviseltették magukat Európa legszínvonalasabb eseményén.
Szerencsére az ellátási árak még nem kezdtek hirtelen emelkedésbe, de a jövőben elképzelhető, hogy elkezdenek majd az európai átlaghoz közelíteni. Könnyen előfordulhat tehát, hogy pár éven belül a megszokott tarifa három-négyszeresét is ott kell hagynunk fogorvosunknál.