Igen, felséged ott fog állni, kapta elő a legfrissebb városrendezési tervet a hivatalnok, örvendve, hogy végre hazai pályán mozog a beszélgetés, a Lukács György tér déli szegletén, a kutyafuttató és az illemhely között, egy nagyon szép környezetbarát talapzaton.
A portás régi, kipróbált harcosa volt a munkásmozgalomnak, nem véletlenül töltött be ilyen komoly funkciót a Városházán; már ránézésre tudta, hogy ez egy problémás eset lesz. Rögtön a beléptetésnél kiderült, hogy így, ahogy érkezett, a biztonsági kapun sem tud átjutni.
A kard még csak hagyján. Hatalmas szerszám volt, majd’ ember nagyságú. A dús ősz hajú, nagy szakállú, megtermett férfiú elmondta, hogy ezt szereti magánál tartani. Rendben, de hát a detektorok úgy visítottak csak a vas szerszámnak még a közelétől is, mint a húsvéti malac. Nagy nehezen meggyőzték, hogy amíg az ügyét intézi, a hatalmas fegyvert berakják a portafülke melletti tárolóba, a takarító eszközök közé.
De az az izé a fején! A portás valahol látta már, és arra is emlékezett, hogy a kereszt alakú micsoda jelent rajta valamit, ja igen, a sakkban is van ilyen az egyik figurán. Na, azzal aztán végképp nem lehetett a kapun átmenni. Ám csak arról tudták meggyőzni, hogy akkor csapja a hóna alá, semmiképpen nem akarta betenni a kard mellé. Hogy a kettő együtt az Mária országát jelenti. Az meg hol lehet? Ki ez, valami diplomata?
Nem óhajtott kávét. Üdítőt sem; az illetékes hivatalnok viszont helyette is kért magának Csöpikétől egy pohár jeges, de tényleg Csöpike, jeges! ásványvizet. Menteset. Szakadt róla a víz, ahogy a vendéget hellyel kínálta. Magában az egyetemen, a történelem szak vallástörténet óráin hallott összes egyházi átkot rászórta a választott testület neves vezetőire, akik nemes egyszerűséggel rátukmálták ezt a feladatot.
Izé… Mi járatban van felséged? Ő persze rögtön megismerte, a kard nélkül is. Minek köszönhetjük, hogy tiszteletét teszi nálunk itt, Kispesten?
Itt fogok állni.
Ja igen, értem! Pedig dehogy értette. Mármint azt, hogy ezt miért rá lőcsölték, ezt a szoborügyet.
Igen, felséged ott fog állni, kapta elő a legfrissebb városrendezési tervet a hivatalnok, örvendve, hogy végre hazai pályán mozog a beszélgetés, a Lukács György tér déli szegletén, a kutyafuttató és az illemhely között, egy nagyon szép környezetbarát talapzaton, melyet újrahasznosított PET-palackokból tervezett…
De hogy ki tervezte, sohasem fog kiderülni. A vendég megszólalt, az asztalra helyezve eddig a térdén tartott koronáját:
A Templom téren. Úgy volt, hogy a Templom téren fogok állni, Krisztus egyháza előtt.
Hehe… Igen, a jelenlegi neve Templom tér, de úgy gondoltuk, hogy paritásos alapon… Ha Lukács elvtárs szobra a felségedről elnevezett Első István parkban van, ugye, akkor a nagytemplomtól azért egy kicsit távolabb, az a rész lenne az Első Lukács István park, avagy Szent Első György tér, vagy mi. Látja, itt a kutyafuttató mellett…
Józsi, van még néhány gramm az előző szállítmányból? Okosba kéne megállapodnom az egyik beszállítóval, és ahhoz nem ártana. A szobába bezuhanó, dúlt tekintetű férfiú láthatólag csak sejtette, hol van. Pupillái valószerűtlenül tágan, vakon meredtek a semmibe, ő pedig belekezdett valami zavaros históriába és összefüggéstelen, végeláthatatlan szóáradatot zúdított az irodában ülőkre. Hogy kinek, mennyit kéne adni, amiből azért neki is járna ennyi milka, meg, szintén okosba, annyi milka. Előkapta a bankkártyáját, azzal hadonászott, hogy azért neki is jár, ami jár.
Most jó lesz neki a krétapor is, súgta oda Csöpikének a hivatalnok, dobd ki, itt hivatalos megbeszélés van. A bőbeszédű kártyájára hintett a titkárnő egy kis zacskóból egy csipetnyi fehér port, és kituszkolta, mielőtt az illető „okosba” eladásra kínálta volna a nagytemplomot, a Templom tér három temploma közül a legnagyobbat, a vendégnek. Ha már úgyis a közelében fog állni. Behúzódhat oda eső elől, és én jó áron adom, felújítva, első kézből, vagy majdnem.
Kár, hogy a kardomat a portán hagytam. A vendég elgondolkodva nézett a távozó után, akiről, mint a hivatalnok előadásból kiderült, azt kellett tudni, hogy nem azonos azzal, aki most itt volt. Azaz önmagával. És nem kell elhinni ám a filmfelvételeket, amik róla készültek.
Tehát csaló. Tolvaj. Az ilyeneknek annak idején… A király mozdulatából egyértelmű volt: kézlevágás, azonnal.
A hivatalnok még egy pohár, nagyon hideg vizet kért. A területrendezési tervre pedig gyorsan, emlékeztetőül, egy halvány vonalat húzott a szobor köré.
Majd szól a kollégáknak, hogy annál közelebb ne nagyon menjenek, ha feláll a talapzatára. Vagy ha igen, feltétlenül tegyék hátra a kezüket.
