A homoszexuális propaganda nagyágyúit, a Disney-t és a Netflixet várják az új magyar filmstúdióba.
Érzékletes, hogy a két leginkább a meleglobbit kiszolgáló nagy stúdió, a Disney és a Netflix az új 26 hektáros filmes komplexum célcsoportja.
A két stúdió 2016-ban elhíresült a leszbikus, meleg, biszexuális, nemváltó és még ki tudja hányféle perverzió melletti kiállásáért, amikor az amerikai Georgia államban működő atlantai filmstúdióban felfüggesztették a filmek forgatását, mert ki akarták kényszeríteni, hogy visszavonjanak egy szerintük a melegeket hátrányosan érintő törvényt.
A törvényjavaslat lehetővé tette volna az amerikai tisztviselők számára, hogy vallási meggyőződésükre hivatkozva megtagadják az azonos neműek házasságkötését.
A Disney filmstúdió és leányvállalata, a Marvel közölték, hogy bojkottálják Georgiát, ha az állam kormányzója aláírja az elfogadott vallásszabadságról szóló törvényt. A törvényt a meleglobbi hatására – a Disney és a Netflix közbenjárásával – eltörölték.
2019-ben a Netflix odáig jutott, hogy egy meleg Jézust bemutató vígjátékot gyártott le. A „Krisztus első megkísértése” című humrosnak szánt film a Netflix karácsonyi különkiadása volt, amelyben egy meleg Jézust és egy füvet szívó Máriát ábrázoltak.

Mára odáig jutottunk, hogy a Disney kifejezetten arról beszél, hogy több homokos karaktert szeretne a Marvel hősök között is bemutatni:
„Egy jövőbeli Marvel-filmben lesz egy transznemű karakter, a The Eternals című szuperhősfilm pedig a Marvel első nyíltan meleg főszereplőjét mutatja be a mozivásznakon.” – írják.
Tessa Thompson Valkűrje nem az egyetlen homokos szuperhős a Disney Marvel Moziverzumában. A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige megerősítette, hogy egy másik nyíltan meleg karakter is érkezik az Örökkévalókban.

A Netflix legutóbb Magyarországon forgatott „Shadow and Bone” sorozatában pedig az egyetlen valós szerelmi jelenet két férfi között egy istállóban zajlik.
Budakalászon forognak a meleglobbi filmjei hamarosan
Most ezt a két stúdiót kívánják két, 2500 négyzetméteres épületegyüttes felépítésével, 4-4 stúdióval, kiszolgáló épületekkel (irodák, raktárak, műhelyek és étterem) kiszolgálni, a napi.hu értesülése szerint.
És, hogy miért fogadja el a budakalászi képviselőtestület ezt? Saját nyilatkozatuk szerint: pénzért. Sok pénzért.
„Éves szinten nagyjából 200 millió forint adóbevétellel számolnak, amellyel megduplázódna a város beruházásokra fordítható saját forrásainak összege.” – írják a weboldalukon.
Azaz: jöhetnek a perverzek, ha van elég pénzük. Ezek szerint Budakalász, Garancsi, a Market zRt. mind megvehető kilóra.
Érdekes lesz látni, hogy az ebben az új stúdióban forgatott filmek melyikét lehet majd Magyarországon bemutatni, hiszen a most elfogadott törvény értemében a homoszexualitást népszerűsítő tartalom éppen oda jut, ahova való: a szemétre.