Eddig négy óceánt tartott számon az 1888-ban alapított Nationwide Geographic Society: az Atlanti-, a Csendes-, az Indiai-óceánt, valamint az Északi-sarki-óceánt, közismertebb magyar nevén a Jeges-tengert. Idén azonban egy újabb névvel bővül a lista, amit az általános iskolásoknak az első földrajzórákon meg kell tanulniuk: az NGS hivatalosan is óceánként ismerte el az Antarktiszt körülvevő víztömeget, a Déli-óceánt.
A több mint 20 millió km² területű óceán a déli szélesség 60 fokától délre helyezkedik el. „A Déli-óceánt sok tudós már régóta elismeri, de mivel nem volt erről egyetértés nemzetközileg, mi hivatalosan soha nem ismertük el” – mondta az NGS földrajztudósa, Alex Tait. A vita lényege az volt, hogy az Antarktiszt körülölelő víztömeg rendelkezik-e az óceánok sajátosságaival, vagy csupán a többi óceán hidegebb vizű részeinek tekinthető. (Forrás: IGN)
A Nationwide Geographic kutatója, Seth Sykora-Bodie szerint az Antarksztiszt körülvevő vizet mindig „nagyon varázslatosnak” tartották, mivel a gleccserek itt kékebbek, a levegő pedig hidegebb, mint máshol. A kutatók végül az ökológiai elkülönülése miatt ismerték el óceánnak a vízterületet, mely egyedülálló módon három másik óceánnal is határos, ugyanakkor – szintén egyedülálló módon – kontinensek közül csak eggyel. Az óceán keringető ereje a Föld legerősebb áramlata, a Nyugati-Szél-áramlás, mely távol tartja a melegebb vizet az Antarktisztól, és a kutatók szerint kritikus fontosságú a Föld klímájára nézve. A Nation Geographic Society június 8-án, az Óceánok Világnapján nyilvánította hivatalosan is óceánnak a Déli-óceánt.
