A pedofiltörvény megszavazása nagy felháborodást keltett Európában, pedig itt valóban csak a gyermekek védelméről van szó.
A szabályozás hatálybalépése után Európa számos állama kezdett el áskálódni Magyarprszág ellen. Ennek eredménye képpen pedig a törvény terítékre került az Európai Parlamentben.
Novák Katalin így nyilatkozott Atv-nek:
„Valóban a holnapi napon lesz az Európai Parlamentben egy vita, ahol napirendre tűzték a gyermekvédelmi törvényünket. Ami érdekes, hogy még a hivatalos dokumentumot nem is láttuk, a képviselőink a Politico internetes portálról értesülhettek arról, hogy lesz egy határozattervezet, de ezt tegnap estig még nem töltötték fel a hivatalos rendszerbe.”
Hozzátette azt is, hogy „sajnálatos módon nagyon kevesen ismerik a tényleges tartalmát ennek a jogszabálynak. Még egyszer hangsúlyozom, a gyermekekről van szó, tehát 18 év felettiekre egyáltalán nem vonatkozik ez a jogszabálycsomag. A megszületett döntések kizárólagosan a gyermekek védelme érdekében születtek”.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter szerint “itt egy statáriális döntést szeretnének elérni a vád megfogalmazását megelőzően, ami úgy tűnik, hogy az Európai Unió különböző intézményeinek egyre inkább bevett gyakorlat. Egy politikai akcióról van szó.”
Orbán Viktor miniszterelnök böcsen kezelve a provokációt, nem fog részt venni az űlésen. Az, hogy pár tagállam nem tudta helyesen értelmezni a törvényt,nem Magyarország problémája – gondolhatja Orbán Viktor, teljesen jogosan.