Mark Hoppus a közösségi médiában árulta el, hogy rákkal küzd és lassan már három hónapja jár kemoterápiára, de még hosszú út áll előtte a gyógyulásig – írja a BBC.
A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb punk rock együttesének a basszusgitárosa, a zenekar 1992-es alapítása óta a csapat tagja. Világszerte több mint 50 millió lemezt adtak el, és az útjuk során többször változott a felállásuk, Hoppus az egyetlen állandó tag.
A zenész Twitteren mesélt őszintén egy megindító posztban a betegségéről és a hónapok óta tartó kezelésről:
— ϻ𝔞Ⓡ𝔨 𝐇𝑜Ƥ𝐩ย𝓼 (@markhoppus) June 23, 2021
A bejelentésre reagálva a blink-182 dobosa, Travis Barker egy közös képet posztolt a zenekarról, amihez a következőket írta:
A napokban derült ki, hogy egy másik híresség, a Jóbarátok Gunthere is daganattal küzd. A színészt 2018-ban diagnosztizálták prosztatarákkal, mely átterjedt a csontjaira is, ennek következményeképpen pedig deréktól lefelé lebénult.