A turisztikai fejlesztésnek mondott kormányzati gigaprojekt ellen a helyiek, a környezetvédők és az osztrákok mellett az UNESCO és az EU is tiltakozik, de hiába. Az építkezés és a rombolás folytatódik: most a Fertő tó jellegezetes cölöpházai közül az utolsót is lebontják, és ezzel egy korszak végleg lezárul. A Fertő Tó Barátai Egyesület vízen közelítette meg a területet egy fotós társaságában, aki szívszorító képeket készített.
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Áprilisban írtunk arról, hogy a Fertő tó jellegzetes látképét meghatározó cölöpházak tulajdonosait felszólították az ingatlanok lebontására, ami több tízmilliós költséget jelent nekik. Több tulajdonos egyből szót is fogadott, mert nem akart pereskedni a magyar állammal. A háztulajdonosok egyébként egy magyar cégtől 100 ezer eurós (kb. 36 millió forint) árajánlatot kaptak a beruházón keresztül, de volt, aki megoldotta egy másik céggel 30 ezer euróért (kb. 10,8 millió forint).
Mészárosék letarolták a nádast, a tulajdonosoknak le kell bontaniuk a világhírű cölöpházakat
Tavaly elkezdődött a Fertő tóhoz tervezett kormányzati óriásprojekt: Mészáros Lőrinc cége nyerte a vitorláskikötő építését 9 milliárd forintért. Helyszíni fotók szerint a kivitelező nagy területen letarolta a nádast, és hatalmas gépek dolgoznak a helyszínen. Közben a világhírű cölöpházak tulajdonosait felszólították az ingatlanok lebontására, ami több tízmilliós költséget jelent nekik.
A cölöpházak eredetileg vállalati üdülőknek épültek, és még a mai napig köztük van/volt a posta, a vízművek és a rendőrség épülete, de néhány ház osztrák és magyar magánszemélyeké volt. A tulajdonosok speciális helyzetben vannak/voltak, mert a tó a magyar állam tulajdona, ezért a mederhasználatért komoly bérleti díjat fizettek, de a ház a sajátjuk, amibe hatalmas összegeket fektettek az évek során.
Mérettől és állapottól függően 40–100 millió forintot ér egy cölöpház. Arról azonban nincs szó, hogy a tulajdonosok bármiféle kárpótlást kapnának az államtól.
A fejlesztésnek mondott természetpusztító beruházás miatt a fertőrákosi tópartot régen lezárták, így szárazföldön lehetetlen megnézni, mi történik a helyszínen. A projekt ellen a kezdetektől küzdő Fertő Tó Barátai Egyesület azonban most vízi úton megközelítette a területet egy fotós társaságában, aki dokumentálta az eseményeket.
Látogatásuk idején épp az utolsó cölöpház bontása zajlott, már csak az ingatlan váza állt.
A móló végén található épületben korábban az osztrák tulajdonban lévő Haus im See étterem üzemelt, ami 2019-es forgatásunk alkalmával még javában működött, jöttek-mentek a vendégek.
Pap Martin fotós elmondása szerint a bontási munkálatokat egy lajstromszám nélküli csónakkal közlekedő munkások végezték, akik vidáman integettek neki a kamerába – egy biztonsági őr viszont szigorúan figyelte a partról a kéretlen látogatókat.
Pap légifelvételt készített az egykori sétahajókikötőről is, ahol mostanra már csak a régi stég nyomai maradtak. A kép bal alsó sarkában a beruházás miatt levert új cölöpök, a bal felső részen a cölöpházak nélküli móló, amögött pedig a letarolt környezet látszik.
Nem mutat jobban a régi vitorláskikötő sem, ahova most Mészáros Lőrinc cége épít egy újat 9 milliárd forintért.
Június elején a Fertő tavi nagyberuházásról az ENSZ kulturális és oktatási szervezete (UNESCO) Világörökség Központjának igazgatója, Mechtild Rössler a magyar kormánynak azt üzente, hogy „a projekt tervét törölni kell, és a megvalósítást azonnal le kell állítani”. Június közepén pedig a természetpusztító beruházás miatt az uniós kötelezettségszegési eljárások „előszobáját” jelentő, annak elkerülését célzó egyeztetési folyamatot indított az Európai Bizottság.
A jelek szerint a magyar kormányra sem ez, sem a civilek és környezetvédők tiltakozása nincs hatással, és nem állítják le a beruházást. Pap Martin fotós szerint épp ellenkezőleg: még hétvégén is dolgoznak a munkások, mintha sietős lenne a projekt. Pap azt is mondta az Átlátszónak, hogy látogatásuk idején olajat láttak a tavon, vagyis szennyezés történhetett az építkezés közben.
Európai uniós eljárás indult a Fertő tó ügyében
Újabb figyelmeztetést kapott a magyar kormány a Fertő tavi beruházás miatt. Az UNESCO múlt heti üzenete után egy, az Átlátszó szerkesztőségéhez eljuttatott levél szerint a sok millárd forintos természetpusztító projekt miatt az uniós kötelezettségszegési eljárások „előszobáját” jelentő, annak elkerülését célzó egyeztetési folyamatot indított az Európai Bizottság.
Erdélyi Katalin
Címlapkép: Az utolsó cölöpház, a Haus im See étterem bontása a Fertő tavon (fotó: Pap Martin)