A 2010-es évek elejétől kezdve közel 2400, a második világháború alatt hősi halált halt katona földi maradványait exhumálták Magyarországon. Ezek között több mint 1500 magyar honvéd maradványai is megtalálhatók. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közlése szerint 2024-ben Baján feltártak egy közös német-magyar tömegsírt is, amelyben 1089 katona volt eltemetve.
Az MTI érdeklődésére a tárca közölte, hogy a Duna extrém alacsony vízállása miatt augusztus folyamán egy második világháborús német motorkerékpár, valamint két német katona földi maradványai kerültek elő Budapesten, továbbá a Békés vármegyében lévő Dombiratoson hét magyar katona maradványait tárták fel.
A HIM évente egy alkalommal, ősszel végez temetést egyházi szertartás és katonai tiszteletadás mellett a Fiumei úti Sírkertben kialakított Hősök parcellájában, ahol eddig több mint 500 hősi halott nyugszik, szinte kizárólag magyar katonák. A 2020 előtti temetéseket a budaörsi Német Magyar Központi Katonatemető magyar parcellájában tartották.
Folyamatos exhumálások és nemzetközi együttműködés
Külföldön is gyakran bukkannak magyar hősi halottak maradványaira, amelyről a kétoldalú kormányközi megállapodások értelmében értesítést küldenek a HIM számára. Az elmúlt időszakban román, lengyel és orosz területekről érkeztek információk, előbbi helyszínekről főként első világháborús magyar katonák maradványai kerülnek elő. Az exhumált katonák földi maradványait rendszerint az adott ország magyar katonatemetőiben helyezik végső nyugalomra.
A második világháborúban Magyarországon életüket vesztett katonák földi maradványainak feltárása és a hősi sírhelyek védelme a Honvédelmi Minisztérium (HM) hatáskörébe tartozik, amelyet a HIM és a Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága lát el. Az igazgatóság bármilyen fémkeresős tevékenység, építkezés, vagy régészeti feltárás esetén végzi a szükséges tevékenységeket, ha erre katonai érintettség mutatkozik. A Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség (Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge – VDK) magyarországi képviselőjével évente több közösen tervezett exhumálást hajtanak végre.
Vonatkozó leletek és dokumentáció
A feltárások során kiemelt figyelmet fordítanak az előkerülő leletanyagra, ugyanis ez adhat támpontot a haderőhöz való tartozás, sőt, bizonyos esetekben a személyazonosság meghatározásához is. A kutatások régészi módszerek alapján történnek, részletes fényképes és leíró dokumentációval egészülnek ki, hogy biztosítsák a további tudományos vizsgálatokat.
Olvass tovább: Több ezer hősi halottat exhumáltak Magyarországon