Rekordalacsony részvétel és rendszerszintű visszaélések mellett múlt pénteken a volt teheráni főügyészt, az ultrakonzervatív Ebrahim Raiszit választották meg Irán új elnökének. Elemzők úgy vélik, hogy az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjével, Ali Hamenei ajatollahhal jó viszonyban lévő Raiszi alatt tovább erősödhet a keményvonalas konzervatívok befolyása Iránban.
Bár az elnök hatásköre meglehetősen szűkös az iráni intézményrendszeren belül, van mozgástere arra, hogy hatást gyakoroljon a politikai folyamatok alakulására.
Míg a jelenlegi elnök, Haszán Róháni pragmatikus politikus benyomását keltette, addig félő, hogy Raiszi kevésbé a konszenzus keresésére fogja használni befolyását.
A változások az iráni politikai berendezkedést is érinthetik, elemzők szerint az sem kizárt, hogy a jövőben alkotmánymódosítás útján tovább csökkentsék a közvetlenül választott elnök jogköreit és növeljék a parlament hatáskörét, ahol a legutóbbi választás óta a konzervatívok rendelkeznek többséggel.
Elemzők úgy vélik, hogy ebbe az irányba mutat a mostani elnökválasztás manipulációja, illetve a megválasztott elnök személye is, aki vélhetően nem ellenkezne, ha A vallási elöljáróknak a jövőben nagyobb beleszólásuk lenne az államügyekbe.
Iránban egyébként is évek óta feszültség volt tapasztalható a nép által megválasztott elnökök és a kinevezett vallási elöljárók között, hogy kié legyen a végső szó fajsúlyos kérdésekben. A vallási alapon kinevezett személyek pozíciójának megerősítése biztosíték lehet arra is, hogy Ali Hamenei egyre gyakrabban emlegetett utódlásánál is a konzervatív, vallásos szárny kezében összpontosuljon a hatalom.
Kérdéses továbbá az is, hogy milyen irányba fog haladni az iráni külpolitika Ebrahim Raiszi alatt, különös tekintettel a 2015-ös nukleáris megállapodás felélesztésére tett kísérletekre. Mivel keményvonalasok is tisztában vannak vele, hogy válságos állapotban lévő iráni gazdaságnak nagy szüksége van a nyugati szankciók feloldására, maga Raiszi is jelezte, hogy nyitott a tárgyalások folytatására. Azt azonban már most jelezte, hogy országának rakétaprogramja nem képezheti alku tárgyát, annak ellenére, hogy már több ország szorgalmazta, hogy az új nukleáris megállapodásba a ballisztikus rakétaprogram ellenőrzése is bekerüljön.
Címlapkép forrása: Majid Saeedi/Getty Photos